Lost Colony
2012-01-27 14:50:22 | | 0 hozzászólás
Adrian Paultól valamiért - na vajon miért? - ösztönösen nem vár sokat az ember, ami ezesetben előny lehet!
A XVI. században angol telepesek érkeznek az Új Világba, amit az utókor majd Észak-Karolinaként fog ismerni. Ám addig a jövevényeknek meg kell kűzdeniük a helyi terémszetfeletti erőkkel!
A Lost colony nem horror, nem ijesztő, nem is véres, viszont határozottan nem rossz. Néha kifejezetten az volt az érzésem, hogyha a rendező és a technikai lehetőségek jobbak lettek volna a filmből is többet ki lehetett volna hozni. Oké, hogy Adrian Paultól az ember nem vár se többet, se mást, mint a legalapabb alapokat de még ő sem tudta nagyon lerontani a végeredményt, mert a sztori (igen, ki merem mondani) jó volt. Egy megnézést simán megér...
The Woman
2012-01-05 14:18:40 | | 0 hozzászólás
Íme egy újabb horror a Nagy Könyv alapján. Ez az, amikor az erőszak ábrázolásából művészet lesz.
Szemünk láttára elevenedik meg egy igazi amerikai kertvárosi kirakatcsalád. A családfő sztoikus közönnyel játsza a törődő apát, mindenki más pedig szinte kísértetként jár-kel a lakásban, néha panelmondatokat váltva egymással, mindeközben érződik, hogy a puskaporos légkör arra vár, hogy bármelyik pillanatban felrobbanjon.
Az apa ebbe a közegbe dob egy égő gyufát, amikor az erdőben "elejt" egy bennszülött nőt és a családiház pincéjébe zárja azzal a céllal, hogy úgymond civilizálja. A kísérlet azonban előhozza a család minden tagjának legsötétebb oldalát…
A The Woman kifejezetten erőszakos film, de nem abban a formában, ahogyan elképzeljük. Az egész atmoszféra nyomasztó, például maga a mozdulat, ahogy a férj a legtermészetesebb közönnyel pofozza meg a feleségét. Ahogy haladunk előre, kiderül, amit az eleje óta sejtettünk: az egész család nem stimmel. A nők rettegnek és nem is ok nélkül. Ennek egy részét bemutatja a film, egy másikat csak sejteti velünk. Félreértés ne essék, a The Woman erőteljesen feminista felhangú, viszont sok szempontból egyedi.
A film üzenete ugyanis túlmutat a megalázáson és a megalázottakon, ez pedig az, hogy nem csak a bűnelkövető bűnös, hanem az is, aki tud róla, de nem tesz semmit.
Ne sírj!
2011-12-15 13:25:57 | | 0 hozzászólás
Thaiföldi horror, mindazoknak akiknek hiányzik a Végső állomás feeling.
Phrae és Pong kapcsolata új szintre emelkedik, hiszen gyermekük születik. A teljes idillt azonban beárnyékolja, hogy a gyermek sír, méghozzá folyamatosan és fájdalmasan. Lehetséges, hogy a csecsemő olyasmit lát, amit szülei nem?
Sokszor és sokféle módon tálalt lélekvándorlós történet, csak ezúttal nem az usákoktól. A színészek jók, a történet rendben van, de a megvalósítás sajnos semmi plusszt nem tesz a témához, sőt néhány téren még az átlagos mércét sem üti meg. Aki már látott hasonló filmet, azoknak (is) bőségesen kihagyható alkotás. A kép amúgy teljesen félrevezető...
Cápák éjszakája 3D
2011-12-09 22:29:10 | | 0 hozzászólás
Őszinténszólva azért néztem meg ezt a filmet, mert legutóbb a Piranha 3D-t is pozitívan éltem meg. Nem akart több lenni, mint ami, egy minőségi trash film. A Cápák éjszakája ezzel szemben mégcsak nem is kliségyűjtemény, de az összes elképzelhető és már elfeledett történet- és karaktersablon felbukkan, töményen.
Komolyan meglepő, hogy van még film, amiben ellövik a "vagány négert kapják ki először" klisét. A szereplők még egymást sem képesek úgy ugratni, hogy ne lássuk előre az egészet. Bikinis csajok és a seggükön zoomgyakorlatot tartó operatőr viszont van, ennyi is a szerepük, pont mint a rendező előző filmjében a Végső állomás 4-ben. A legrosszabb azonban, hogy a film végig próbál komolykodni, pedig 3-4 métert ugrálnak ki a nagytestű cápák a vízből, könyörgöm.
A 3D alapján az ember feltételez némi vizuális büntetést. Nos az nincs, a cápák mindegyike animált, ráadásul bűnrondán néznek ki, némelyik leginkább egy papírmaséra emlékeztet, ráadásul, mivel a Cápák éjszakája PG-13 besorolású, így vér sincs a filmben. Siralmasan gyenge lett a végeredmény, szerintem nagy ívben kerüljétek el!
Végső menedék
2011-12-01 11:20:58 | | 0 hozzászólás
Pedig dejó kis skizofrén horrornak indult…
Cara Harding (Julianne Moore) pszichiáter, akit apja hazarendel egy furcsa, látszólag tudathasadásos esethez. Ahogy a nő egyre jobban elméllyed Adam személyiségeiben úgy derül ki, hogy a férfi meglepően sokat tud felvett szerepekről, mintha valóban benne élnének ... és egyre többen vannak.
A film alapvetően jól indít és az hogy később kommersz lélekrablós, több helyen erősen megkérdőjelezhető thrillerbe csap át nem pusztán annak köszönhető, hogy Jonathan Rhys Meyers a tragikus nézésen kívül kevesebb érzelem kimutatására képes, mint Johnny Depp. Nagyon kiszámíthatók az események onnantól kezdve, hogy felbukkan a bába asszony, meg a léleklopás. A vallásos töltet és a racionalitásba menekülő pszichiáter személyiségváltozása innentől ugyanúgy borítékolható, mint a havi fűtésszámla. Körülbelül a régi X-akták voltak ezen a szinten, ám míg ott zömmel érdekelt minket milyen formában fogják bevonni az eseményekbe az ufókat, vagy a cigarettást, itt az egyetlen kérdés, ami fel-felbukkan majd bennünk, hogy hány perc van még hátra ebből a filmből?
We are the Night
2011-11-28 12:35:04 | | 0 hozzászólás
Vámpíros fantasy horror, egyenesen Németországból.
A különc Lena egy nap furcsa buliba csöppen, ahol a házigazda mindjárt "magáévá is teszi" a női mosdóban. Másnap reggel már égeti a napfény, csak véres húst bír enni és … igen, vámpír lett.
A We are the Night nem egy sablon vámpírfilm, meglepően jó. A trükkje, hogy nem próbál versenyezni sem a Pengével, sem az Interjú a vámpírral filmekkel, helyette a saját világában próbál helyt állni. Például olyan ötletekkel, hogy már csak női vámpírok maradtak, mert a férfiak mind mohók és buták voltak, így a faj érdekében ki kellett nyírják őket. Ám ennek vannak árnyoldalai is, az örök magány. Ebben a körforgásban a We are the Night a maga minimalizmusával és olykor-olykor előtörő vicsorgásával is köröket ver néhány most divatos vérszívómozira, mert megvan benne mindaz, ami a mostani vámpírfilmekből hiányzik, a stílus.
11-11-11
2011-11-26 21:47:59 | | 0 hozzászólás
Miután Jim Carreyt megbabonázta a 23-as szám, most szálljunk alá a vallási paranoiába és a 11-es számmisztikába.
Joseph elvesztette családját egy tűzvészben, melynek hatására nem pusztán gyógyszerfüggő lett, de finoman szólva ateista felfogása is bebetonozódott, nem mellesleg mindig történik vele valami drámai 11:11-kor. Amikor Barcelonában élő testvére hazahívja haldokló apjához, kiderül, hogy bibliai erők készülnek lecsapni Josephre és családjára.
Darren Lynn Bousman töretlen lelkesedéssel folytatja azt a horor hadjáratot, amit a Fűrész 2-3-4 filmekkel megkezdett. A 11-11-11 számlájára kell írni, hogy a karakterek jók, a párbeszédek ülnek és ami a legfontosabb, hogy a történet jó. Ami nem jó, az maga a film. DLB-nek ugyanis sikerült a filmet teljesen elrontania, leginkább azzal, hogy rossz a ritmusa. Az ijesztő részek nem elég ijesztők, a misztikus pillanatok szinte már-már amatőrnek hatnak és ami működne az egyes jelenetekben az is valamiért nincs a helyén. Azt már nem is említem, hogy nem kapunk választ alapvető kérdésekre, például, hogy miért pont a 11-es szám? A film végére az az érzésünk, hogy rossz kezekbe került egy jó alapötlet...
Whispering corridors
2011-11-15 11:29:51 | | 0 hozzászólás
Egy újabb természetfeletti szellemsztori Koreából.
Az iskolai naplót, vagy mit bújja éppen Mrs. Park, amikor furcsa felfedezést tesz. A riadt tanár fel is hívja kollegáját, ám röviddel később gyanúsan öngyilkos lesz. Lehetséges, hogy kísértet lapul a lányiskola falai között?
A film furcsa, de koreában zabál(hat)ják, ugyanis öt epizódot is megért a Suttogó folyosók. Egyébként tényleg nem rossz, legalábbis az első rész. Jó a történet és … szóval jó a történet. A film horrorként aposztrofálja magát, de igazából nem több egy mezei kísértetsztoriba bugyolált kampányfilmnél a szigorú, olykor kifejezetten brutális oktatási rendszer ellen. Ha fogalmazhatok így, európai szemmel jóval több dramaturgiát és hatásvadász elemet is elbírt volna, de végülis egynek elment, még ha nem is horror, bármennyire is állítja magáról az ellenkezőjét…
Az emberi százlábú 2
2011-11-11 11:40:24 | | 0 hozzászólás
Az első részt talán szükségtelen ecsetelni, aki látta pontosan tudja milyen borzasztó volt. Most itt a folytatás.
Martin a parkolóházi őr egy igazi gyökér. Betegesen vonzódik kedvenc filmjéhez az Emberi százlábúhoz - amit napjában többször is megnéz, miközben dörzspapírral recskázik -, fizikailag teljesen amorf a fazon, járni alig tud, egyáltalán nem beszél, mindemellett még asztmás is, folyton krákog, anyja lépten-nyomon szivatja, apja meg még gyerekkorában megerőszakolta. Emellett süt a fazonról a bűz és a szellemi visszamaradottság. Martin egy nap úgy dönt pajszerével leüt akit csak ér és a film alapján elkészíti a maga emberi százlábúját.
Az Emberi százlábú 2 nem csakúgy valami idegenkezű utánérzet, hanem ugyanaz a Tom Six producelte, írta és rendezte, aki az eredetit is. Valami megfontolás okán, a kép végig fekete-fehér (állítólag Six úgy gondolta, ettől félelmetesebb a film, pedig nem), bár a brutalitás ettől még ugyanolyan erős. A különbség mégis az, hogy az első rész némiképpen távoli, filmszerű hangvételét most leváltotta egy pszichopata sötét, némiképp dokumentumfilm-szerű naplójára. Az Emberi százlábú 2-ben az üzenet is továbbgyűrűzik. Martin visszataszító figurája ugyanis azért kap némi méllységet, mert ő a film központi alakja, ám Six ezúttal többet mutat a környező világ romlottságából is. A szenteskedő, perverz pszichiátertől kezdve, az arrogáns szomszédon át a részeges particsajokig. Még az elsőre a sorból kilógó idilli család látszatát is összezúzza, mikor a vezetőülésen megszülő nő a csecsemőt a gázpedál mögé szorulva préseli szét. Minden szereplőben ott él a gonosz, ami csak arra vár, hogy felszínre törjön, csak éppen Martinban van meg az egyes szereplők romlottsága koncentráltan. Gyomorforgató film az Emberi százlábú 2, de valamivel több dimenzió szorult bele, mint elődjébe.
The Child's Eye
2011-11-10 10:11:13 | | 0 hozzászólás
Nem kell mindent bekajálni, ami horror és keletről érkezik. Erre jó példa a The Child's Eye.
Egy baráti csoport a forrongó a Thaiföldön ragad, egy vén, lepukkant hotelben, ahol érkezésük óta furcsa dolgok történnek. Később kiderül nem csak szellem lakja a szállodát, de valami kaparászik a tetőtérben is.
A The Child's Eye az az eset amikor éppen a nem amerikai mivolta miatt szeretett filmek nekiállnak Hollywoodot játszani. Ebben is van 3D, környezetétől elütő színű, ázott női szellem, szaggatott mozgás, CG animált túlvilág, meg mindenféle látványorientált megoldás, ami nem lenne rossz, mégsem működik. Pedig a Pang-tesók jegyzik a műfaj egyik legjobb filmjét, a Re-Cyclet is, itt mégsem működik az ami akkor igen. Vannak groteszk pillanatok, vannak jó beállítások, a The Child's Eye mégis úgy megy el mellettünk, mint egy film, ami nem akar tőlünk semmit.