A vámpíros filmeknek is elkéne a maguk 28 nappal későbbje. Ez a zsáner momentán konkrétan vergődik és amíg nem találnak ki valami alapvetően újat (mint például a futó zombi receptje) addig nem is igazán fognak tudni kitörni ebből a mókuskerékből. Erre tökéletes példa a Daybreakers.

A lényeg, hogy valami fertőzés hatására megjelennek világszerte a vámpírok, akik 2019-re lényegében kiírtják az emberiséget, a maradék pedig nem alkalmas a lakosság étvágyának kielégítésére. Amúgy társadalmilag tök ugyanaz a kép, mint előtte, tehát ugyanúgy dolgoznak, ugyanúgy vezetnek, cigiznek, stb csak éppen nappal helyett éjjel teszik mindezt és cukor helyett vért kevernek a kávéhoz. Megjelennek a csökkentett vértartalmú kaják / piák, a lakosság pedig lassan elkezd éhezni, ráadásul egyre szalonképtelenebb külsőt öltenek a csóróbbak, míg a hierarchia csúcsán állók meg tudják fizetni a táplálékot, ám ők is csak időt nyernek. Egy vega vámpír eközben az emberi ellenállás közé keveredik, ahol a maroknyi túlélő tudja egyedül a választ, a kórra.

A Daybreakers egy történelmi lehetőségű film és ezért megbocsáthatatlan a mellényúlása. A sztori ugyanis elég gyorsan unalomba fullad, mert nincs alatta egy normális zene, akcióból az a kevés ami van az hiába jó minőségű ettől még kevés, emellett hiába jó a színészgárda (Sam Neill, Ethan Hawke, Willem Dafoe) egyszerűen nincs lehetőségük kibontakozni. Olyan, mintha csak kóvájognának a kamera előtt és tényleg fogalmuk nem lenne mi fog most történni. Időnként lenyomnak 1-2 tőmondatot és annyi. Kicsit az Ember gyermekére emlékeztet a Daybreakers. Nincs ok, nincs megoldás, helyzet van és pár ember, akinek gőze nincs mi zajlik körülötte, de megpróbálják túlélni. Ám míg az Ember Gyermekében legalább volt egy igen emlékezetes akciójelenet a végén, a Daybreakersben még ennyi sincs. Kár érte…